25.rész

Sziasztok!:) Köszönöm a komikat,mondjuk,kezdek aggódni,mert egyre kevesebben komiztok.:c Remélem nem azért,mert már nem érdekesek a részek..Megpróbálom hamarabb kitenni mostantól az új részeket.♥
Feliratkozni,és komizni ne felejtsetek!:)
Vanii.xx

Valamit mintha várna a szekrényénél.De mit?Ez még rosszabb annál is,amikor teljesen bezárkózott.Én és Liam se táplálkozunk,már 5 napja.Nem hagyjuk el a házat,ameddig Sky ilyen állapotban van..Aggódom.Ennyire még sosem viselte meg egy találkozás sem az apánkkal.Törökülésben ültem a földön,folyamatosan karmolásztam az ökölbe szorított kezemet.Észre se vettem,hogy Liam már nincs mellettem.
-Niall..-felkaptam a fejem.Sky még mindig egyenesen nézett.
Suttogott,hangja meggyötört volt.Mintha nem is ő lenne.Azonnal felugrottam.Ez az első eset.Végre megszólalt.
-Hívd ide..Harryt...
Úgy beszélt,mintha bármelyik pillanatban elmenne a hangja.Gondolkodás nélkül rohantam át Hazza szobájába.Azt se kérdőjeleztem meg,hogy miért ő?
-Harry!-rontottam be a szobába.-Menj oda Skyhoz,kérlek.
-Sky megszólalt?
-Igen,és veled akar beszélni,menj már!
Nem akartam hallgatózni,de amikor mentem volna le a lépcsőn,meghallottam valamit,ami kíváncsivá tett.
-Nem hittél nekem!Én látom Őt,Harry!De nem jön.Mintha...zavarná valami..én nem tudom.
-Nem érted meg,hogy képzelődsz Sky?Te tisztára bediliztél.Igyál már,az ég szerelmére!
-Ha elhiszed nekem,akkor elmegyek vadászni.
Hosszú csend következett.Csak a lélegzetvételeket hallottam.
-Nyomás.
El sem hiszem.Mi ott ültünk napokon keresztül mellette,és Harry ezzel elintézi hogy vadásszon?Miről beszélhettek?

***
*Sky szemszög*
Képtelen voltam megfeledkezni róla,hogy Niall,Zayn,Jenni,Louis és Harry ott állnak némán mögöttem,és várják hogy kiugorjak az ablakon,Liamhez.Nagyjából némán.Harry egyszer már halkan felnevetett.A legkisebb malőrtől a padlón fetrengene a röhögéstől.Aztán jönnének a poénok a világ egyetlen kétballábas vámpírjáról.Meg ez a ruha is..Jenni nyilván akkor adta rám,amikor meglehetősen lekötött a szekrény bámulása,hogy észrevegyem,nem éppen ezt az öltözéket választottam volna ablakból való kiugráláshoz vagy vadászathoz.Testhezálló,rózsaszín selyem?Mégis,mit gondolt?Koktélparti lesz utána?
-Figyelj!-mondta Liam,majd lazán kilépett a magas,nyitott ablakon és lezuhant.
Nekem is ment volna,ha éppenséggel 5 napon keresztül csinálok is valamit.Összeszorított foggal összpontosítottam,és megpróbáltam utánozni,ahogy lazán kilépett a semmibe.A föld olyan lassan közeledett,hogy semmiből sem állt a lábamat...Na ne!Milyen cipőt adott a lábamra Jenni?Tűsarkút?Elment a józan esze?Jé,hát képes vagyok ebben a rémes cipőben is olyan egyszerűen landolni,mintha sima aszfalton sétafikálnék?Úristen.Teljesen elfelejtettem mindent.Olyan voltam,mint egy pár órás vámpír újszülött.A talpam párnás részével fogtam fel az ütközést,hogy el ne törjön a vékony sarok.Szerintem ugyanolyan halkan értem földet,mint Liam.Rávigyorogtam.
-Na,tessék.Még így is könnyű volt.
Visszamosolygott rám.
-Sky?
-Tessék!
-Ez elég kecses volt.
Ezen egy pillanatra elgondolkoztam,majd szélesen elmosolyodtam.Ha viccelődne,Harry már rég vihogna.De senki nem találta humorosnak a megjegyzést,vagyis igaznak kell lennie.Még soha életemben,vagyis amióta létezem,nem használta senki velem kapcsolatban a 'kecses' szót.Lekapkodtam az ezüstszínű szaténcipőket a lábamról,és egyiket a másik után behajítottam a nyitott ablakon.Talán egy kicsit túl nagy erővel lódítottam meg,de hallottam,hogy valaki elkapta,mielőtt kárt tehetett volna a faborításban.
-Még mindig nem konyít semmit a divathoz...-méltatlankodott Jenni.
Liam megfogta a kezemet.Bőrének simasága és kellemes hőmérséklete továbbra is elbűvölt.Úgy indult el a hátsó kerten át a folyópart felé,mintha puskából lőtték volna ki.Minden erőlködés nélkül lépést tartottam vele.
-Úszunk?-kérdeztem,amikor megálltunk a vízparton.
-Hogy tönkretegyük a szép ruhádat?Nem.Átugorjuk.
Megérintette az arcomat,kétlépésnyit hátrált,majd futólépésben lendületet vett,és elrugaszkodott egy lapos kőről.Megfigyeltem a villámgyors mozdulatot,amivel átívelt a folyó felett,és a végén szaltózott egyet,mielőtt eltűnt a túlparton a fák sűrűjében.
-Felvágós.-motyogtam nevetése hallatán.
Hátráltam,és nagy levegőt vettem.Egyszeriben megint aggódni kezdtem,de nem amiatt,hogy eleshetek,vagy összetöröm magam.Inkább attól féltem,hogy az erdőben teszek kárt.Megtettem az első lépést,de megtorpantam,mikor a szoros szatén felrepedt a combomon.Lehajoltam,óvatosan ujjaim közé fogtam az ép,jobboldali varrást,és a lehető legkisebb erőkifejtéssel combtőig feltéptem a ruhát.Aztán a másik oldalt is hozzá fazoníroztam,hogy egyforma legyen.Így mindjárt sokkal kényelmesebb.Hallottam a házból elfojtott nevetést,sőt még azt is,hogy valaki csikorgatja a fogát.Nekifutottam a folyónak.Mivel a szoknyám nem hátráltatott,csak egy nagy ugrás kellett,hogy elérjem a víz szélét.A szemem és az agyam olyan gyors volt,hogy egyetlen lépéssel megoldottam.Egyszerű volt úgy helyezni a jobb lábamat a lapos kőre,hogy mentem el is rugaszkodjak,s a testem a levegőbe repüljön.Az irányra jobban ügyeltem,mint a lendületre,el is vétettem a dobbantást,de legalább nem lettem vizes.Arra számítottam,hogy a sűrű erdő gondot okoz,de meglepetésemre segítséget jelentett.Miközben az erdő mélye felé zuhantam a levegőből,csak kinyújtottam az egyik kezemet,és megkapaszkodtam egy alkalmas ágban.Finoman hintáztam egy kicsit,majd lábujjhegyen landoltam,egy szitka-luc széles ágán,jó ötméternyire a földtől.Boldog kacajom ellenére is hallottam,ahogy Liam felém igyekszik.Az ugrásom kétszer olyan hosszúra sikeredett,mint az övé.Amikor odaért a fámhoz,a szeme tágra nyílt  csodálkozástól.Fürgén leugrottam mellé az ágról,s megint hangtalanul értem földet.
-Kövess...ha bírsz!-mosolyodott el csúfondárosan,és futásnak eredt.
Gyorsabb volt nálam.Elképzelni sem tudtam,hogyan emelgeti a lábát ilyen lélegzetelállító sebességgel.Felfoghatatlan volt.Én azonban erősebb voltam,és minden lépésem háromszor olyan hosszú,mint az övé.Így együtt futottam vele az élő zöld szövevényben.Az oldalán,nem pedig a nyomában.Annyira élveztem,hogy akaratlanul is elnevettem magam.A hajam és tépett ruhám lobogott a sebességtől,s bár tudtam,hogy ennek nem így kellene lennie,a szelet melegnek éreztem  bőrömön.Az erdő durva talaját sem kellett volna bársonyosnak éreznem meztelen talpam alatt.Szökellő ugrásaim egyre hosszabbra nyúltak,és Liamnek hamarosan már igyekeznie kellett,hogy lépést tartson velem.Diadalittasan nevettem fel újra,amikor észrevettem,hogy lemarad.Meztelen talpam alig érintette a földet,mintha nem is futnék,hanem repülnék.
-Sky!-szólt utánam rosszallóan.Nem hallottam semmi mást.Megállt.Kis ideig lázadást fontolgattam.De aztán sóhajtva megperdültem,és könnyedén visszaröppentem mellé,pár száz métert.Várakozva méricskéltem.Fél szemöldökét felvonva mosolygott.Olyan szép volt,hogy tátva maradt a szám.
-Belül akartál maradni az országhatáron?-kérdezte jól mulatva.
-Jó lesz itt.-legyintettem,de nem is arra figyeltem,amit mond,hanem inkább arra,ahogy mondja,ahogy az ajka mozog beszéd közben.-Mire vadászunk?
-Jávorszarvasra.
Hirtelen eszembe jutott,hogy szárazon ég a torkom,és onnantól semmi másra nem tudtam figyelni.A helyzet rosszabbodott.
-Hol?-türelmetlenül fürkésztem a fákat.Lehunytam a szemem.Hallottam a hangját,a lélegzetvételét,ahogy megérintik egymást az ajkai,amikor beszél,a suhogást,ahogy a madarak a tollukat rendezgetik a fák tetején,reszkető szívverésüket,ahogy a juharlevelek egymáshoz dörzsölődtek,a hangyák alig hallható lépteit,amint hosszú sorban követik egymást,fel a legközelebbi fa törzsén.De tudtam,hogy egy bizonyos dologra kell figyelnem,ezért igyekeztem távolabbi zajokra koncentrálni,valami mást kerestem,mint az engem körülvevő halk duruzsolást.Nem messze tisztás volt és egy köves medrű patak.És ott,ahol a víz csobogott,lefetyelő nyelvek fröcsköltek,nehéz szívek dobbantak hangosan,sűrű vérfolyamot pumpálva..A torkom elszorult.Sodródtam az illattal,s alig vettem észre,hogy mozgásban vagyok.Lelopakodtam a dombról a keskeny tisztásra,ahol a patak csörgedezett.A páfránnyal szegélyezett fáknál tétovázás nélkül támadóállást vettem fel.A patakparton egy nagy bikát láttam,a fejét tizenkét ágú agancs koronázta,és másik négy árnyalak haladt kényelmes tempóban kelet felé,be az erdőbe.A hím szagára összpontosítottam,nyakának forró pontjára,ahol a melegség a legerősebben lüktetett.Csak harminc méter,két-három ugrás választott el tőle.Megfeszült izmokkal készültem elrugaszkodni.De ahogy az izmaim összeálltak a mozdulatra felkészülve,a szélirány megváltozott,erősebben és dél felől fújt.Nem álltam le gondolkodni.Eredeti tervemhez képest merőlegesen törtem elő a fák közül,mire a szarvas ijedten menekült be az erdőbe,én pedig rohantam az újonnan megérzett illat után,ami annyira csábító volt,hogy nem maradt más választásom.Muszáj elérnem.Az illat ellenállhatatlanul vonzott.Miközben követtem,semmi más nem érdekelt,s nem ért el hozzám,csak a szomjúságom és az ígéretes szag,mely csillapítja.A szomjúság egyre rosszabbodott,már annyira kínzott,hogy összezavart minden mást.Hirtelen feltűnt,hogy követnek.Az illat vonzása harcolt a késztetéssel,hogy megforduljak,és megvédjem a zsákmányomat.A mellkasomból hang morajlott fel,az ajkam visszahúzódott,a fogam fenyegetően kivillant.Lépteim lassultak,az ösztön,hogy a hátamat védjem,küzdött  vággyal,hogy a szomjamat oltsam.Aztán hallottam,hogy üldözőm egyre közeledik,és győzött az önvédelem.Ahogy megperdültem,kiáltást tört elő a torkomból.A saját hangom annyira váratlanul ért,hogy megtorpantam.Elbizonytalanított,és egy másodpercre kitisztult tőle a fejem.Feloszlott a szomjúság okozta köd,bár a hiány tovább kínzott.A szél irányt változtatott,az arcomba a nedves föld és közeledő eső aromáját fújta,és kiszabadított a szag tüzes markából,ami annyira csábító volt,hogy csakis emberi lehetett.Liam állt néhány lépésnyire tőlem tétovázva,felemelt karral,mintha meg akarna ölelni,vagy vissza akarna fogni.Arca elszánt és óvatos lett,amikor elborzadva megdermedtem.Rádöbbentem,hogy ő volt az,akit épp meg akartam támadni.Hirtelen felegyenesedtem védekező testtartásomból.Visszatartottam a lélegzetemet,miközben újra összpontosítottam,a dél felől kavargó illat erejétől tartva.Liam látta,hogy észhez térek,és karját leeresztve tett felém egy lépést.
-El kell tűnnöm innen.-fújtattam a fogaim közt, a tüdőmben maradt levegőt használva.
Újra futásnak eredtem.Néhány másodperc,és meghallottam a hatalmas lábak tompa,párnás lépteit,amik jóval finomabban voltak a patadobbanásnál.A láthatatlan mancsok tovább puffogtak tovább odalent,a tömény illat egyre közelebb került.Végül megláttam a farkas homokszínű bundáját,ahogy ott settenkedett egy fenyő alatt.Meglapultam.Hatalmas volt,súlya könnyen legalább négyszerese az enyémnek.Pillantását a földre szögezte.Ő is vadászott.A farkas ugrásra készülődött.Könnyű lendülettel vitorláztam a levegőben,és a farkasra ugrottam,mire felvonyított.A szeme világított a dühtől.Jóformán elvette az eszemet a szomjúság,ezért ügyet sem vettem kivillanó fogaira,hanem lerántottam az erdei talajra.Nem volt valami nagy küzdelem.Védekező karmai akár simogató ujjak is lehettek volna,annyira nem tudtak kárt tenni a bőrömben.Fogaival képtelen volt megsebezni a vállamat vagy a nyakamat.Súlyát meg sem éreztem.Ujjaim tévedhetetlenül fonódtak a torkára.Állkapcsom pontosan ott zárult össze a nyakán,ahol a forró áramlás koncentrálódott.Könnyen ment,mintha vajba harapnék.Fogaim acélpengék voltak.Áthatoltak a bundán,a zsírrétegen és az inakon,mintha ott sem lettek volna.Az íze nem volt tökéletes,de a vére forró és nedves,és ahogy mohón ittam,enyhítette a nyers,kaparó szomjúságot.A farkas egyre erőtlenebbül küzdött,majd vonyításai bugyborékolva haltak el.A vér melege szétáradt a testemben,és az ujjbegyemet és a lábujjaimat is átmelegítette.Amikor nem volt már több vére,undorodva toltam le magamról a tetemet.Egy hirtelen mozdulattal felegyenesedtem.Ahogy ott álltam,rájöttem,hogy elég rémesen festhetek.Arcomat karomba töröltem,és megpróbáltam rendbe hozni a ruhát.A farkas fogai nem sok kárt tehettek a bőrömben,ámde győztesnek bizonyultak a vékony szaténnal szemben.

***
-Bocs,a viselkedésem miatt.Nem tudom mi ütött belém.
Felültem az ágyban,Liam tekintetét akartam elkapni.A gardróbomat tanulmányozta.Úgy látszik,nagyon izgatja az,mit látok.De ő is olyan hülyének nézne mint Harry.Még mindig nem tudtam túltenni magam Jessica halálán.És most,hogy én is halhatatlan vagyok,egész végig magamon fogom cipelni ezt a kínt.Borzalmasan hiányzik.Szükségem van rá,és ha csak a látomás a módja,hogy beszélni tudjak vele,akkor úgy.Egyszerűen nem tudom megfejteni mikor bukkan fel.A telefonom csörgése törte meg a csendet.Könnyedén az éjjeliszekrényemhez kaptam,majd felvettem a mobilt.
-Igen?
-...
-Kevin!-a szám elé kaptam a kezem.Erre a névre már Liam és felkönyökölt,az arcomat fürkészte.
-...
-N-nem,már nem vagyok Rioba.
-...
-Hogy micsoda?Biztos jó ötlet ez..?
-...
-Akkor holnap..
Remegve tettem vissza a helyére a készüléket,nem mertem Liam szemébe nézni,inkább háttal fordultam neki.
-Ki az a Kevin?