27.rész

Sziasztok,íme a 27.rész:DD
Bocsi,hogy megint később hoztam :/
Jó olvasást.Feliratkozni,és komizni ér;)
Vanii.xx


Sasha győzködött arról,hogy egyáltalán nem rossz szándékkal jött Londonba,de én végig távolságtartó voltam.Nem hittem el neki,hogy elveszítette a családját,és hogy egyedül maradt.Biztos voltam benne,hogy csak Liamet akarja megszerezni.Niall jószívűségének hála,most el kell viselnem Sasha társaságát.Annyira az ujjai köré csavarta Niall-t,hogy a fiú egyből megkedvelte.De ha egyszer is megbántja őt..nem tud senki megállítani,mindent meg fogok tenni az érdekében,hogy eltűnjön.Örökre.Egyszer már volt példa arra,hogy majdnem megöltem valakit csakis azért,mert megbántotta Őt.Nekem nagyon sokat jelent Niall,és nem bírnám megint ki azt,hogy újra átgázoljanak rajta.Tenyeremet erősen a halántékomra szorítottam,annyira zavart a kacarászása,és az egészben az volt a legbosszantóbb,hogy Harry,Zayn,Jenni és Louis is megkedvelte őt.Egyetlen nap alatt!Liam nem jött haza.Senki sem tudja merre lehet,a telefonja mindig ki volt kapcsolva,bármennyiszer is hívtam.A többiek azt mondják hogy nyugodjak meg,Liam tud vigyázni magára,és majd visszajön ha akar.És miért ezt mondják nekem?!Nem azért aggódóm,mert egyedül van.Sőt,egyáltalán nem is aggódom érte,mert tényleg tud vigyázni magára.Én csak azt akarom hogy itt legyen velem,mert kimondhatatlanul hiányzik.Attól semmi sem lesz jobb,ha így nyugtatnak.Megpróbáltam úgy kisurranni a házból,hogy az senkinek se tűnjön fel.Végül is sikerült,de rossz volt nézni,hogy mennyire elvannak Sashaval,nélkülem is.Az erdő széléig futottam,és olyan illatot éreztem,ami egy kis reményt keltett bennem.Liamét éreztem.Alig lehetett pár órája,hogy itt járt,akkor viszont csakis az országhatáron belül lehet.Követtem az egyre erősödő,csodálatos aromát,ami  kivezetett Londonból.Szinte már megőrjített a vágy,hogy újra láthatom Liamet,ezért még gyorsabban futottam,ami nem nehezítette meg most a dolgomat,mert hajnali 2 órakor nem járkál errefelé senki.Később beértem egy másik városba,ahol lassítottam,mivel itt volt a legerősebb az illat.Mintha már jártam volna itt,de nem voltam benne teljesen biztos.Valahogy rá kellett jönnöm arra,hol vagyok.A sötét utcákat járva,kezdtem egyre idegesebb lenni.Megpillantottam az út közepén egy magas férfi körvonalait,aki nem zavartatva magát nagyokat húzott a kezében tartott üvegből.Ide-oda szédelgett,biztos voltam benne,hogy részeg.Lefordultam a legelső kanyarnál,ahol már tisztán láttam,hogy az utca végén fénylik valami.Pillanatok alatt a fény előtt termettem,és leolvastam a nagy faház tetején levő,kivilágított írást."Wolverhampton Pub"Szóval Wolverhampton.De mit keres itt Liam?Homlok ráncolva nyitottam be a helyiségbe,ami bűzlött a piaszagtól, és szinte minden asztalt beterítették a részeg emberek.Voltak,akik még pókereztek is.Az érkezésemre a pultnál ácsorgó férfi felfigyelt,tetőtől talpig végigmért.Azt kívántam bárcsak ne lett volna rajtam a kontaktlencse.Kíváncsi lettem volna,mit reagál.Magabiztosan lépkedtem az idegen felé,majd mikor a bár már akadályozott a továbbmenetelben megálltam,majd felszökkentem az egyik székre.
-Miben segíthetek,szép hölgy?
-Skyler.-javítottam ki,enyhe éllel a hangomban.-Ismer egy Liam nevű srácot?
A név hallatán visszahőkölt,arcára kiült a döbbenet.
-Liam Darwin?-válaszolt kis idő után.
Határozottan bólintottam.Ezek szerint ismeri Őt.
-Volt itt..maga előtt körülbelül egy órával.
-Nem tudja,hová mehetett.?
A hangom megremegett,a férfi arcát tanulmányoztam,és próbáltam rájönni min gondolkozik ennyire.
-Véletlenül tudom..de..khm sokba fog ez kerülni ..Liam nem szereti,ha elmondom a vendégeknek,hogy merre tartózkodik.
Tágra nyíltak szemeim a csodálkozástól.Hogy sokba fog kerülni?Nem azzal volt a baj,bármekkora összeget kitudtam volna fizetni,cserébe ha megtudom hol van Liam.De ő ilyen szerepet tölt itt be..?
-Mennyi?
Hangosan felnevetett a kérdésemen.Fogalmam sem volt,mit mondtam,amivel ennyire megnevetettem.
-Nem pénzre gondoltam.-reszelős hangja csak úgy csilingelt,majd féloldalas mosolyra húzta a száját.
Ahogy elért az agyamig mire gondolt,ökölbe szorítottam a kezeimet,megkerülve a bárpultot elé futottam.Lerántottam a földre, majd mikor már mindketten guggoltunk,megragadtam a pólója nyakrészét.
-Na ide figyeljen.-morogtam,egészen közel hajolva az arcához.-Vagy elmondja hol van Liam,vagy nem állok jót magamért.
Szinte már fulladozott,ahogy egyre jobban húztam a pólóját.Egy hirtelen mozdulattal ellöktem magamtól,mire a földre borult.Köhögve hadarta el nekem,merre menjek,hogy megtaláljam Liamet.Többsem kellett,-nem foglalkozva a rám szegeződő szempárokkal-rohantam ki a kocsmából.Újra és újra lejátszottam gondolatban az útvonalat,így gyorsabban megtaláltam azt az óriási sziklát,mint gondoltam.Nem hazudott a férfi.Jól tette,mert ha még azok után is képes lett volna hazudni nekem,visszamentem volna és kitudja mit csinálok vele.
Háttal ült nekem,a sziklaszirt tövében,lábát a mély szakadék felett lóbálta.Óvatosan közeledtem felé,végtagjaim meg-megremegtek alattam,ahogy szótlanul leültem mellé.Oldalról láttam,ahogy döbbent tekintete rajtam állapodik meg.El sem hittem,hogy ott van mellettem.Olyan melegség járta át a testemet,hogy az valami hihetetlen.Félénken oldalra billentettem a fejemet,hogy a szemébe tudjak nézni.Közben jobb kezem gyengéden súrolta az arcát,és már tettem volna le újból magam mellé,de Liam odakapott,és megtartotta azt az arcán.Ha tudtam volna könnyezni,akkor az  megtörtént volna.Némán bámultunk egymás szemébe egy darabig,majd az én,megszeppent hangom törte meg a csendet.
-Annyira sajnálom...-suttogtam.-Olyan hülye voltam..nem is tudom hogy voltam majdnem képes rá..Senkit nem szerettem még annyira,mint téged,Liam!Tudom hogy ezzel nem sokat érek el,biztos még borzalmasan haragszol rám.De örülök hogy mo..
Nem tudtam befejezni,amit elkezdtem,mert Liam egy csókkal belém fojtotta a szavakat.Szabad kezemet a tarkójára helyeztem,miközben ő a derekamat szorította.Semmire sem gondoltam akkor,csak őrá.Az egész testem bizsergett szenvedélyes csókunktól.Pontosan elég Ő ahhoz,hogy örökké és megmásíthatatlanul magához láncoljon.Minden egyszerűbb volt,mint vártam.Összeillettünk,mint egy kirakós két darabja,melyek azért készültek,hogy kiegészítsék egymást.Ez titokban nagy elégedettséggel töltött el.Testileg ugyanannyira passzoltunk,mint minden más szempontból.A tűz és a víz valahogy úgy létezett együtt,hogy nem oltotta ki egymást.Újabb bizonyíték arra,hogy hozzá tartozom.
-Jobban szeretsz,mint ahogy megérdemlem.-szédelegtem,mikor ajkaink elváltak egymástól.
-Én nem tudok olyan világban élni,amelyikben te nem létezel-fejét lesütve nyögte ki ezt a mondatot,amióta itt vagyok először.-Hiba volt otthagynom téged.
Rettentően féltem,hogy többé nem lesz ilyen alkalmam így együtt lenni vele-soha többé nem beszélgethetünk ilyen őszintén,mint most,amikor leomlott a kettőnk közt emelkedő fal.Váratlanul Liam a térdhajlatom alá nyúlt,majd a karjaiba véve felállt.
-Mit csinálsz?-kuncogtam.
Egyáltalán nem volt vicces kedvében,ezért inkább visszakomolyodtam.
-Mutatok valamit.
Könnyedén levetette magát a sziklaperemről,de pár méterrel egy ugyanolyanon landoltunk.Vagyis,majdnem ugyanolyan volt.Ha felnéztem,nem a csillagos eget láttam,hanem az acélszürke sziklát,előttem pedig egy hatalmas barlang bejárata sötétlett.
-Oda be?-böktem kezemmel a barlang felé,ahová-továbbra is a kezében tartva-elindult.
Alig láthatóan bólintott,és egyre beljebb haladtunk a sötétségben,egészen egy elágazásig,ahol elfordultunk jobbra,és azután volt egy óriási,félkör alakú helyiség.Liam letett,kezével valami után kutatott,majd mikor megtalálta,másodpercekkel később világos lett.Mindenhol eldobált kövek voltak,a nagy, halványlila szőnyegen,amin csak egy 4 személyes kanapé állt.A falakba alakok voltak vésve.Közelebb léptem,hogy jobban szemügyre tudjam venni,mit ábrázolnak a képek.Ujjaimat végighúzva egy-egy alakon vizsgáltam a formákat.Az egész falon,egy centi szabad hely sem volt,csak a figurák.A legvégén,viszont csak egyetlen ferde éktelenkedett,alatta pedig egy éles kő hevert.Értetlenül kaptam fel a tekintetem.Liam az egyik sarokban állt,maga elé bámulva.Lassan közelebb mentem hozzá,kezeimet a dereka köré fontam,mire ő megpuszilta a fejem búbját.
-Mi ez,Liam?
-Ez az utolsó emlékem.Emberi emlékem.A testvéreimmel mindig ide menekültünk apánk elől, amikor bántani akart.De egy idő után megtalált.Néha még az éjszakát is itt töltöttük.Ugyanúgy karcoltuk a falba az élményeinket,szenvedéseinket,mint mindennap,amikor minden elsötétült.Meghallottam Jenni sikolyát,és a követ,amivel épp véstem,elejtettem nővérem hangos kiáltására.-tekintete a földre kalandozott,arra a kőre,ami a fal tövében hevert.-Ijedten szaladtam a fuldokló,nyögő hangok irányába,mivel egyre több testvérem sikoltását hallottam meg.Hirtelen apám a pólómnál fogva visszarántott,magával szembe fordított,és akkora erővel harapott a nyakamba,hogy összecsuklottam.Ugyanolyan hangok hagyták el a számat,mint Jenniét,Niallét,Zaynnét,Harryét,és Louisét.A szervezetem annyira nehezen tudna befogadni a fájdalmat,és a sokkot,hogy csak feketeséget láttam.Az érzés,hogy nem láttam semmit,kínzóbb volt a fájdalomnál is.Alig pár nappal később ott hevertem.-a szőnyegre mutatott.-A testvéreim nem voltak sehol,de éreztem,hogy más vagyok.A bőröm hófehér volt,élesebben láttam mindent,és valami annyira égette a nyelőcsövemet,hogy abba belebolondultam.Arra ösztönzött,hogy igyak.Vért.Kiszaladtam a hegy peremére,és azonnal megcsapta az orromat az az ínycsiklandó illat.Biztos voltam benne,hogy az a valaki csillapítja a szomjúságom.Megöltem..megöltem 5 hegymászót.-a hangja elcsuklott.-Gyilkos vagyok.Hetekig csak bolyongtam az erdőben,egymagamban,és akkor találkoztam Niallel,aki elmondta mit tesz velük apám.Borzalmas volt akárcsak hallgatni is.Aznap volt,hogy Londonba menekültünk előle.A kérdés,hogy engem miért hagyott ott,a mai napig megfejthetetlen lesz számomra.
Már-már nekem fájt az,amiket mondott.Annyira szerettem volna segíteni neki,de sehogy sem lehetett volna.Nem jutottam szóhoz,csak csendben bámultam gyönyörű szemeibe.Láttam rajta,hogy sokat könnyített neki az,hogy eltudta valakinek mondani.Én voltam az a valaki.Minden bevetettem,hátha eltudom vele feledtetni a fájdalmát.Kezeimet levettem a derekáról,s ujjaimmal a hajához kalandoztam,amibe erőteljesen beletúrtam,miközben rátapadtam az ajkára.Engedékenyen hagyta,hogy nyelvemmel utat törjek a szájába.Vadabbul kapaszkodtam a nyakába,mikor derekamnál fogva közelebb húzott magához.A testem valósággal beleolvadt az övébe.Magammal húzva Liamet hátráltam egy lépést,de valamibe megbotlottam,így magammal rántva őt,hátraestünk a szőnyegen.És akkor megint jön az,hogy én vagyok az egyetlen vámpír,aki képes elesni egy aprócska kőben.Ajkaink elváltak egymástól,Liam mély nevetése visszhangzott a barlangban,de nem szállt le rólam,helyette a nyakamnak esett.Apró puszikat hagyott ott,nekem meg végig csukva volt a szemem.Felnyögtem,mikor fogaival gyengéden meghúzta a bőrt ott,ahol az átváltoztatásom történt.Ijedten emelkedett feljebb.
-Ne haragudj..fájt?
Tágra nyíltak szemeim a csodálkozástól.Liam sosem volt még ilyen...ilyen óvatos.Felemelte a kezét,a szemén láttam,hogy vívódik,aztán gyorsan végigsimított ujja begyével az arccsontomon.A bőröm ijesztően forró lett az érintésére,mintha megégettem volna magam.Már kelt volna fel,de gyorsan a keze után kapva visszahúztam magamra.
-Ne,kérlek.Maradj itt.-suttogtam.
Nagyot sóhajtott,de végül visszaereszkedett felém.Újból érezni akartam ajkait az enyéimen,de mikor megpróbáltam közelebb húzni,lemászott rólam,és felült.
-Mi a baj?-értetlenkedve ültem fel én is,majd hátulról átkaroltam a vállait,államat a tarkója környékén pihentettem.
-El kell mennem,Sky.
-Micsoda?Liam,nem hagyhatsz itt megint!Veled kell mennem..-beleborzongtam már a tudatba is,hogy újra Liam nélkül kell kibírnom a napjaimat.
-Nem sokáig..csak pár napra.
-N-ne..
Magam felé fordítottam,hogy a szemeibe tudjak nézni.Ahogy megláttam az arcát,megdöbbentem.Annyira elgyötört,majdhogynem fájdalmas volt,és hihetetlenül vad és gyönyörű,hogy megint felrobbant bennem a vágy,hogy megérintsem.A szavak a torkomon akadtak.Az arcom furcsa grimaszba torzult,ahogy Liam felnevetett.
-Látnod kellene az arcodat..-még mindig nevetett.-Csak vicc volt,te buta!Soha nem hagynálak el újra.
Akkora düh,de egyben megkönnyebbülés is elfogott,hogy erős kényszert éreztem arra,hogy ordibálni kezdjek.
-Basszus,ilyennel ne viccelődj!-rávetettem magam,így megint fekve a földön landoltunk,de ezúttal én voltam felül.
Orromat az övének dörgöltem,amit halk kuncogása követett.
-Tényleg,ne!Soha többet!
-Soha többet.-morogta,majd felkapva a kezébe,ledöntött a kanapéra..

***

Ha nem tudtam volna testem minden sejtjével,hogy szeret annyira,amennyire én szeretem őt,feltétel nélkül,visszavonhatatlanul,és hogy őszinte legyek,irracionálisan,sosem lettem volna képes felkelni a kanapéról.
Benyitottunk a faajtón,minden előzmény nélkül,mire a nappaliból kiszűrődő hangok elhalkultak.Az ajtó előtt megálltunk,összenéztünk Liammel,majd ujjait összefonta az enyéimmel,mielőtt benyitott a szobába.
-Liam!-sipította Jenni,aki azonnal a nyakába ugrott.
Liam nem igazán figyelt rá,sokkal inkább lekötötte a figyelmét,a szőnyegen törökülésben ülő lány.Szerintem alig várta,hogy Jenni elengedje.
-Ez meg mit keres itt?-bökött fejével Sashara.
-De kedves fogadtatás.-vigyorodott el gúnyosan a lány.
Már attól rosszul lettem,hogy megláttam,és az,hogy Liam is itt van,mégnagyobbat dobott rajta.
-Hé,Sasha!Tudod,hogy hívják a szőkét,akinek esze is van?-kérdeztem,majd levegőt sem véve folytattam-Golden Retrievernek.-ugyanolyan gúnyosan rámosolyogtam,ahogy ő az előbb Liamre.
Niall,jellegzetes nevetésével felkuncogott,de rögtön elhallgatott,ahogy Sasha ráemelte dühös tekintetét.
-Na ide figyelj,Sky!..
Szemöldökömet felvonva néztem le rá.Még ő oktat ki engem?
-Mi van?Nem tetszik valami?
Mint aki vérig lett sértve,felpattant,és kiviharzott a nappaliból.Önelégült mosollyal az arcomon huppantam le a kanapéra,Louis mellé.Mindenki döbbenten nézett rám.Most meg mit néztek?Gondoltam magamban,mert hangosan mégse mondhattam ki.Nem hagyhattam ki ezt a poént..