28.rész

Nem bírtam sokáig,hogy mindenki csendben bámul.Mintha valami létfontosságú személyt bántottam volna meg.Elegem van belőle.Hogy volt pofája így befészkelni ide magát?Amióta itt van Sasha,teljesen el vagyok felejtve.Niall eddig mindig kérdezte hogy hogy vagyok,mi van velem..Erre még fel sem hívott tegnap amikor eltűntem.Fáj.Eszembe ötlött,hogy már egy jó ideje nem beszéltem anyával.Biztos tiszta ideg,hogy mi lehet velem.Szó nélkül felkeltem a kanapéról,ahonnan egyenesen a szobámba mentem.Ahogy beléptem,megcsapta az a szag az orromat,amit nem tudok elviselni.Sasha járt a szobámban?Nem tetszésem kifejezéséül felmorogtam,de ameddig nem veszem észre,hogy eltűnt valami, nem fogom letámadni.Ameddig a csigalassúságú gépem töltött,én hanyatt fekve az ágyon gondolkoztam.Borzalmas volt.Még mindig nehezen tudtam elhinni,hogy Liam és Sasha között nem történt semmi.Ahogy egymásra néztek..lehet,csak nekem tűnt fel,de valamit biztos éreznek egymás iránt,csak Liam még magának sem vallja be.
-Min rágódsz?
Ijedtemben felugrottam az ágyról.Észre sem vettem,hogy bejött valaki.Louis az ágyon térdelve felkuncogott az esetlenségemen.Homlokomat ráncolva ültem fel mellé.
-Sasha..egyáltalán nem bírom a csajt.Elmondta nektek,hogy mi volt Rio..
-El.-vágott a szavamba Lou.
-Aha.-észrevettem,hogy folyamatosan az ökölbe szorított kezét nézegeti,eléggé szomorú arccal.-Louis?Történt valami,amiről tudnom kellene?
-Éppenséggel igen.
-El is mondod,még ma?
A számítógép még mindig nem töltött be normálisan.Asszem' kellene vennem egy másikat.Néha már az őrületbe kerget.Ahogy a képernyőmre meredve vártam Lou válaszát,csak az tűnt fel,hogy nem szólal meg.Egy idő után már kezdett aggasztani,ezért visszafordultam felé.Kissé hátrahőköltem,ahogy megláttam,milyen közel van hozzám.Szaporábban vettem a levegőt.Az egyik pillanatban még gondterhelten nézett rám,a másikban pedig már..megcsókolt.Gyorsan reagáltam,hiszen azonnal arrébb löktem magamtól,majd felpattantam az ágyról.
-Louis!-szemeim szikrákat szórtak,miközben hangosan ráordítottam-Louis,mégis mit csinálsz?!
Felnevetett.Képes volt,elnevetni magát.Annyira felhúztam magam ezen az egészen,hogyha a kiabálásra nem jön be a szobába Liam,esküszöm nekiesek.
-Sky,mi történt?-tekintete először rám,majd az ágyon ülő,-még mindig nevető- Louisra tévedt.
Akkora düh volt bennem,hogy ugyanolyan hangosan mint az előbb,mondtam el Liamnek.
-Megcsókolt!-kikerekedett szemekkel,és széttárt karokkal biccentettem Lou felé.
Liam szemei az eddiginél is sötétebbek lettek.
-Hogy mit csinált?-hangja remegett,ahogy beszélt,kezei ökölbe szorultak.
-Megcsókoltam.-Louis ezt úgy mondta,mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az,hogy csókolgatja az öccse barátnőjét.
-Sky,menj ki innen.-Li még mindig remegett a dühtől.
-Miért?-makacskodtam.
-Most!
A hangjában volt valami fenyegető,így inkább meghúztam magam,és kifutottam a szobából.Óráknak tűnő percekig sétáltam fel-alá az ajtó előtt,és a legbosszantóbb az egészben az volt,hogy nem hallottam semmit.Nem beszéltek,ami az őrületbe kergetett.Csak remélni tudtam,hogy Liamnek nem esik baja.Louis felőlem most eltűnhetne örökre,az sem érdekelne.Csak neki ne legyen bántódása.Erős késztetést éreztem arra,hogy bemenjek,amit később meg is tettem.Nem voltak sehol.Az ágyamon lévő párnák szét voltak tépve,a tollak még mindig szállingóztak az egész szobában.Az ablak ki volt törve.Hogy lehet az,hogy én ezeket nem hallottam?Baj van a fülemmel?Nem,az lehetetlen.Azonnal a törött ablakhoz futottam.A szilánkok a zöld pázsiton hevertek,de Liamnek és Louisnak nyoma sem volt.Ijedten keresgéltem szememmel a távolabbi fák között,de hiába.Nem láttam semmit.Kezdtem,még az eddiginél is idegesebb lenni.Maradjak itt,és várjam meg még visszaérnek?.Ha egyáltalán visszajönnek?!Mást nagyon úgy sem választhattam volna.Ha utánuk megyek mivel lesz jobb?Semmivel.Helyette leültem a gépem elé,hogy meglessem mit írt anya.Legnagyobb meglepetésemre,nem aggódott.Egy levelet írt nekem,azt is tegnap.Megkérdezte milyen volt az első nap az iskolában.Te jó ég.Erről teljesen megfeledkeztem.Én már nem járhatok iskolába!Remélem nem hívták fel a szüleimet,hogy nem mentem be.A fejemben kutattam valami jónak hangzó hazugság után,amit azonnal begépeltem,majd elküldtem neki.Csak elhiszi,hogy mindenki előtt hasra estem,mert elgáncsoltak..vagy nem?Mindegy.A forgószékemmel köröztem,egy tollat rágcsálva.Tehetetlen voltam.Mégis mit csinálhattam volna?Mindig,minden alkalommal,amikor gyorsan kellene telnie az időnek,akkor telik a leglassabban.Miért?Gondolataimból az ajtócsapódás zökkentett ki.Több se kellett,azonnal felpattantam,majd lerohantam a folyosóra.Louis volt.Liam,sehol.Ajkaimat felhúzva vicsorogtam rá.
-Hol van Liam?
-Azt hitte el tud velem bánni.-felröhögött,és került volna ki,de pólójánál fogva visszarántottam.
-Mit csináltál vele?!
-Nem lett semmi baja,állj már le.Kint van.
Ahogy ezt meghallottam már nem érdekelt semmi,csak ő.Félrelöktem Lou-t,majd kimentem az ajtón.Liam valóban ott volt.Térdeit felhúzva ült a patakparton,ahol sorra dobálta be a földön talált köveket a vízbe.Derekát átölelve ültem le mellé,s fejemet a vállára hajtottam.Nem láttam rajta semmit,üveges tekintettel bámulta a patakot,mintha oda se mentem volna.Megértettem.
-Nem tudtam megakadályozni...pedig tudtam,hogy Lou...és még erősebb is nálam.-a hangja teljesen mély volt,alig jöttek ki a szavak a száján.-Miért?Miért szerettél belém?-felém fordult-Jobb lenne neked,nélkülem.Csak veszélybe sodorlak.
-Liam!Nem te mondtad,hogy nem tudnál egy olyan világban létezni,ahol én nem vagyok?
-Sky...
-Ssss!Ez fordítva is így van.Már az életem része vagy,és az is maradsz, örökre.A testvéred ellen nem kell miattam harcolnod,csak. csak legyél ott velem.Nem akarok nélküled egy percet sem eltölteni.
Még mindig fájdalmas arccal nézett rám.Egyik kezemet az arcára helyeztem,mire hirtelen megcsókolt.A lélegzetvételem felgyorsult a váratlan hangulatváltozásra.Gyengéden a hajába túrtam,amiért megszorította a derekamat,és még jobban magához vont.
Percekkel később csukott szemmel váltam le az ajkairól,hogy át tudjam ölelni.Apró puszikkal halmozta el a nyakamat,a tarkómnál többet időzött,mire felkuncogtam.Homlokomat az övének támasztottam,így tökéletesen láttam gyönyörű arcvonásait.Még ennyi idő után is nehezen hiszem el,hogy Ő az enyém.Nem másé,hanem az enyém.
-Nem akarok visszamenni.-suttogtam.-Veled akarok lenni.Csak veled.
Elmosolyodott.Gödröcskéi megjelentek az arcán,szeme sarkában előjöttek a nevető ráncai.Ez volt az a mosolya,amit olyan régen láttam,és még mindig imádom.
-Nincs semmi akadálya.
Ledöntött a földre,majd újra megcsókolt.
Megértettem végre azt, hogy miért is kell az a bizonyos valaki.Az a valaki, akinek a lelkébe mindent lepakolhatok anélkül, hogy bármint hozzáfűzne ahhoz, amit lát.Elfogad úgy, ahogy vagyok, és támogat.Inspirál, és motivál, felnéz rám, de férfi marad mellettem.A tenyerén hordoz, ragyog a szeme, amikor rám néz.Rá van szükségem, és nem fogadok el mást.Nem akarok, elfogadni mást.
-Liam..Köszönöm.
Még mindig mosolyogva nézett fel rám szenvedélyes csókunkból.
-Mégis mit?
-Hogy odafigyelsz rám..és egy pillantásomból megmondod, ha valami nem oké.Kevés embert tudja,mi zajlik bennem igazán.Te közéjük tartozol.
-Átkozottul..rémületesen fontos vagy nekem.-búgta, szája súrolta a fülemet,majd játékosan beleharapott a fülcimpámba.
Az egész testem bizsergett.Soha,egy fiú sem érintette meg a szívemet ennyire.Amit Liam iránt érzek..azt lehetetlen szavakba foglalni.
-Bemegyek a garázsba a sátorért.-ezzel felállt.-Mindjárt besötétedik.
Szórakozottan ültem fel.
-Siess vissza.
Liam,bő 4 perc alatt már visszaért.Hónalja alá voltak csapva a dolgok,amivel össze kell tenni a sátrat..Nem igazán értek én ehhez.Megfogta a kezemet,hogy beljebb vezessen az erdőben.Gondoltam rá,hogy nem a ház előtt fogunk sátorozni.Igazából nem tudom nekünk miért kell az,ha nem is alszunk,de majd rákérdezek Liamnél.Már egy ideje mehettünk,amikor végre megtorpant Liam egy nagy fenyő alatt,az erdő közepén.Lehuppantam egy kivágott fa törzsére,s rákönyököltem a térdemre,közben tenyeremmel az államat támasztottam.Liam kurtán felnevetett.
-Mi az?Én nem tudok segíteni..az az izé összerakásában.
-Gondoltam.-mosolygott,majd nekiállt.
Tisztára elvesztem a látványban.Ahogy fürgén mozgott a sátor körül,és hogy milyen ügyesen..megbolondított.Már alig vártam,hogy kész legyen vele,hogy újra megtudjam csókolni. Tágra nyíltak a szemeim,mikor hátrált pár lépést a sátortól.Azonnal felpattantam,odarohantam hozzá.A mellkasának dőltem,látószervemet lehunytam,és beszívtam az illatát.Derekamnál fogva,szorosan magához húzott,miközben megpuszilta a fejem búbját.Ettől az érintéstől is a mennyekben éreztem magam.
Ki tudja,meddig állhattunk ott,csak azt tudom,hogy sokáig,mert a nap már lement,helyette a hold fénye világította be a tájat.
-Liam..miért kell nekünk sátor?-böktem fejemmel a tárgy felé.
-Hmm..megmutassam?-mormogta.
Válaszolni sem hagyott időt.Kibontakozott az ölelésemből,lecipzározta a sátrat,ahová bemászott.Mutató ujjával jelezte nekem,hogy kövessem.Fülig érő mosollyal ültem le mellé,és már én húztam fel a cipzárt.
-Mutasd.-kuncogtam.
A következő pillanatokban olyan gyorsan történt minden.Liam hátradöntött a kis helyen,majd a pólómat őrjítően lassan húzta felfele,közben nedves puszikat hagyott a hasam minden tájékán.Felemeltem a kezeimet,hogy könnyedén letudja húzni a fehér anyagot.Ajkaimat folyamatosan csókolta,ujjaival a melltartóm csatját babrálta,én pedig egyre hangosabban ziháltam.Kicsatolta a melltartót,s azt is a pólómra dobta.
-Önző vagyok.Azóta akarlak, hogy megláttalak.Törékenyen szép vagy, őszinte,erős,szellemes..mm csábítóan ártatlan..bármeddig folytathatnám.Lenyűgözöl.Kívánlak,és a gondolat,hogy valaki másé legyél,olyan,mintha kést döfnének sötét lelkembe.-suttogta.